Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Anime ~ fogalom és történet

ANIME:                                                                                                           Az anime(アニメ, ejtése [anime], az „animation” szó rövidüléséből) a rajzfilm általános elnevezése Japánban. A szigetországon kívül a japán stílusú rajzfilmek összefoglaló neve. A műfaj eredeti hazájában több korosztályt is megcéloz, és az élőszereplős filmekhez hasonlóan készülnek az idősebbek számára is pl. romantikus, komikus, akció- és drámajáték, sőt erotikus, pornográf tartalmúak is.

Története: Osamu Tezuka tekinthető a műfaj egyik atyának, akinek első fekete-fehér képregényei a megszólalásig hasonlítanak az 1930–1940-es évek amerikai rajzstílusára. Ezeket a jegyeket animációs filmjeiben is átültette, amikben Osamu egy nagyon vizuális forma létrehozásával kísérletezett. A japán animátorok tulajdonképpen a képregény rajzolási stílusát vitték át az animációs filmekbe. A nagyon alacsony költségvetés egészen egyedi animációs stílus kifejlesztését eredményezte, ahol olyan hatáselemeket alkalmaznak, amelyek szinte észrevétlenül kevés rajzolást igényelnek. Így a mozgás illúzióját, annak elképzelhetetlenné nagyításával ábrázolják: a szereplő szinte mozdulatlan, miközben körülötte egy elmosódott háttér kavarog eszeveszetten. Lassításokat alkalmaznak, vagy hatalmas állókép pásztázásával fejezik ki a drámaiságot, a csend és mozdulatlanság által. Eközben Amerikában a valóságot egyre precízebben visszaadó animációs színvonalat céloztak meg. Így Japánban egy új ábrázolás és látásmód, egy új stílus született.                                                                                             Ekkora válik el jelentősen a két ország animációművészete. Míg Amerikában és az általában nyugati világban úgy tekintenek a képregényekre és a rajzfilmekre mint gyerekes szórakozására, addig Japánban mindenki tisztában van vele, hogy a képregények és az animációs film egyes műfajaira a felnőtt tartalom a jellemző. Ez nem csak az erőszakra és az erotikára, hanem a gondolatvilágra is értendő. Egyre filmszerűbb rendezésmód a jellemző, ami jól látható a Neon Genesis Evangelion - ban vagy a Szentjánosbogarak temetőjében.

FŐBB TÍPUSAI:

A legtöbb anime átmenetet képez több műfaj között, és többfajta motívumot tartalmaz.

Gyerek:                                                                                                           Kodomo: (子供 – „gyerek, gyermek”) elsősorban kisgyermekek számára készült anime vagy manga, ilyen például a Doraemon.                                                                                   Moé:olyan anime vagy manga, amiben nagyon pajkosak vagy cukik a szereplők, ilyen például a Little Snow Fary Sugar. A moé önmagában is egy jellemző, tipikus moe karakter pl. egy szép, okos, de ügyetlen, szégellős, szemüveges lány, mint pl Miyuki Takara a Lucki star-ból.

Fiú:                                                                                                                Sósen:(少年 – „fiú”), azaz elsősorban fiúk számára készített anime vagy manga, mint pl. a Dragon Ball Z.

    Mecha: óriás, többnyire ember által irányított robotokat felvonultató anime vagy manga, mint például aMobile Suit Gundam.

 

    Szentáj: szó szerint „harci alakulat”, ezekben szuperhős-csapatok szerepelnek, ilyen például a Cyborg 009.



Lány:                                                                                                                Sódzso: (少女 – „lány”) elsősorban lányok számára készített animék, ilyen például a Fruits Basket. Általában kifejezetten nőies témákat, problémákat vet fel a történet.

    Mahó Sódzso: (魔法 少女 – „mágikus lány”) a sódzso alműfaja olyan történetekkel, amikben szerepet játszik egy vagy több, varázserővel felruházott lány, mint pl. a Sailor Moon. Ritkán, de előfordul, hogy hentai animék is használnak ilyen karaktereket.

    Josei: japánul 'fiatal nő', olyan anime vagy manga aminek felnőtt nők képezik a célközönségét, ez az egyik legritkább műfaj.

Erotikus:

    Ecchi:(eccsi): japánul 'illetlen szexualitás'. Könnyű szexuális humort tartalmaz, például a Love Hina. Az ilyennél csak szexuális utalás van: kilátszó fehérnemű. Fanservice-nek is nevezzük (mellékes a történetben, és általában a fiúk kedvéért).

    Hentai(hentáj): japánul 'abnormális' vagy 'perverz', általában nyugaton pornografikus vagy erotikus animét értik alatta. Japánban ezeket Poruno vagy Ero címen keresik. Pl.: Moon Light Lady.

    Sónen ai: japánul 'fiúszerelem', férfi szereplők közötti szerelemre vagy románcra fókuszál, Japánban egyre kevésbé használják ezt a kifejezést, mivel a pedofíliára utalhat, ezért inkább a "Boys Love"-ot (BL) használják. Gyakran a shōjo mangák közé sorolják őket, mivel olvasóik letöbbször fiatal lányok. A stílus egyik jellemző képviselője a Gravitation, Loveless.

    Yaoi a shōnen-ai erotikusabb változata. Míg a shōnen-ai mangákban maximum      csókjelenetek vannak, addig a yaoi gyakran tartalmaz részletesen megrajzolt szexjeleneteket. Például yaoi az Ai no Kusabi, Haru wo Daiteita, Papa to kiss in the dark.

    Sodzsó-áj: japánul 'lányszerelem', olyan animére vagy mangára utal, amik női szereplők közötti szerelemre vagy románcra fókuszálnak. A shoujo műfajába sorolják, mivel leginkább fiatal lányoknak szánt animékről/mangákról van szó. Ilyen például a Revolutionary Girl Utena.

    Juri:a shōjo-ai erotikusabb formája, ugyanaz igaz rá, mint a yaoira és a shōnen-ai-ra. A hentai kategória is gyakran tartalmaz yuri jeleneteket, mint pl. a Sexy Demon Queen, mivel többnyire annak is a célközönsége a férfi nézők.

 
 

 

Profilkép


Képgaléria


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 143056
Hónap: 2259
Nap: 80